Homo cirandulos – egy zöldfülű slattyogó tollából

A homo cirandulos (más néven: teljesítménytúrázó) a főemlősök rendjébe, ezen belül a gyalogjárók családjába tartozó faj, az európai otthonülők mozgósított változata.

Megjelenésére bármilyen zöldövezetben, ritkán városi környezetben is lehet számítani. Csoportban, párban, olykor egyedül látható, különleges példányai futva figyelhetőek meg. Táplálkozására jellemző a rengeteg banán, olajos magvak, ún. diákcsemege, valamint a literszámra fogyasztott víz és termoszos forró tea.

tumblr_mc01sesdIS1qimhjco1_1280

A családba az alábbi alcsaládok tartoznak:

- mezei trappoló: jellemzője a lábán látható súlyos, sárral borított túrabakancs, mely általában tereptarka nadrágba torkollik. Halkan jár, közismerten kitartó, vándorlása során számtalan kilométert tesz meg.  Fiatalabb példányai már akár háromévesen csatlakoznak a nagyobb csoportokhoz és nem hagynak fel aktivitásukkal saccperkábé hetvenöt éves korukig. Alosztályai:

- kutyával kutyagoló: könnyen felismerhető a környezetében vígan csaholó, bogánccsal tarkított kutyáról, valamint a szüntelen hallatott “Gyere ide!”, “Nem szabad!”, “Lábhoz!” vezényszavakról és a folyamatos fütyülésről.

- kétlábú hangszóró: társait végeláthatatlan történetekkel traktálja olyan fajtársakról, akiket mások nem ismernek. Valószínűleg kopoltyúval IS lélegzik, mert információközlés közben hegyremenet sem vesz levegőt. SOHA. Szívós fajta, nem hatja meg társai az idegtől tikkelő szeme sem.

- zöldfülű slattyogó: a kelleténél számottevően több ruhaneműt viselő, Michelin-babának is nevezett fajta, aki folyamatos igyekvésében, hogy a csoporttól le ne maradjon, kétségbeejtő sípoló hangokat hallat levegővétel közben, mellkasához kapkod, görcsös lábát markolássza és gondolatban szidja magát, amiért nem hozott magával vastüdőt.

- nyúlcipős száguldó: a mezei trappoló gyorsított változata. Testét neoncsíkos ruha borítja, lábán elnyűhetetlen és futurisztikus futócipő. Gond nélkül előzi az előtte poroszkáló fajtársakat, bosszús pillantásokkal csak a zöldfülű slattyogókat illeti, amiért azok kiszámíthatatlan irányokban kóvályognak előtte. Mire társai célba érnek, már megebédelt és önelégülten méri fel a remegő térddel célba ballagókat.

Az egész családra jellemző, hogy tagjai könnyen függővé válnak, és minden pénzszerzési manőveren kívüli idejüket különböző kisebb-nagyobb csoportokban valamelyik erdő mélyén töltik.

A pozitív élettani és táplálkozásbeli hatásokon kívül az egyedeken krónikus vigyorgás is megfigyelhető, ami különösen egy-egy sikeres vándorlás, ún. túra teljesítése után észlelhető.

Túráikat általában kollektív majszolással zárják, majd különálló lakhelyeikre visszatérve rövidke téli álmot alszanak.

A zöldfülű slattyogók pedig álmaikban is azt remélik, hogy egyszer ha nem is nyúlcipős száguldó, de legalább igazi mezei trappoló válik belőlük.

A kép forrása a képre kattintással nyílik.